Egyszer volt, hol nem volt vagyok én. Vagyok az álmaimmal, amik csak álmok. A valóság szomorú. Semmi és senki sincs, ami boldoggá tehetne engem.  Gyűlölöm ahogy kinézek, gyűlölöm a munkám, gyűlölöm a kilátástalanságot, gyűlölöm az egyedüllétét, gyűlölöm, hogy mindig fáradt vagyok, gyűlölöm azt aki ellopta a telefonom, gyűlölöm a szakdolgozatírást, gyűlölöm, hogy otthon soha sincs minden rendben, gyűlölöm, hogy inkább elmenekülök, gyűlölöm, hogy szeretlek, gyűlölöm, hogy egy senkinek érzem magam. De senki mégsem lehetek, mert vagyok valaki, mert gyűlölöm, most ezt a valakit aki én vagyok.