Honnan....

Azt hiszem én mindig az voltam, aki tisztában volt önmagával. Nagyjából...Mondjuk... Tisztában vagyok a tulajdonságaimmal, értékeimmel, értékrendemmel. Azt hiszem, az amit soha nem fogok elfelejteni, hogy honnan jöttem, hol nöttem fel. Lehet, hogy mindig olyanokkal vettem körül magamat legtöbbször, akik szintén tyúkokat kergetve nőttek fel. És most életembe először nem tudom hova rakni, hogy ez vicc volt, vagy valaki tényleg falusi libának nézne...
Én teljes mértékben büszke vagyok arra, hogy annak ellenére, hogy számítógépem is volt igen hamar, mi még a tyúkokat kergettük, hogy mindig ámulattal néztem amikor a nagymamám rezzenéstelen arccal elvágja a tyúk torkát. Vagy amikor napokat bóklásztunk az erdőbe, meg őzikéket simogattunk, szalmabálákon másztunk, döglöt galambot boncolutnk. Amikor dédnagyanyámmal elmeséltettem, hogy milyen volt lovaskocsival menekülni a világháborúba. Örülök, hogy tudom a családom honnan származik, történelme is van. Ámulattal hallgattam, hogy dédpapám, hogyan öltözött be dédanyám ruháiba, hogy megfejje Riskát. És a rengeteg történet, amit nagymamám mesélt gyerekkoráról. Nagyon örülök, hogy mamám megtanított varrni és egy csomó dolgot főzni. És még akkor is, ha az a székely népszokást türközi. Mert örülök, hogy egy ilyan nemzetiséghez tartozom. És egyszerűen imádom, hallgatni  Nórát és érteni miről beszél. És egy percig nem bánom, hogy télen-nyáron tempolmba kellet járnom, hogy boldoggá tegyem mamámat, hogy majd templomban házasodjak... És most ez egyszerűen kijött. És biztos azért, mert még ennyire nem hiányzott még a Mami. Annyi mindent megszeretnék még tőle tanulni. Azt hittem, hogy még a diplomaosztómat megvárja. De ez az ö döntése volt. És annyira-annyira nehéz elfogadni.