már
30

Címkék: város duna magány | Szerző: barbin | 9:58 pm

Szív, kifúj, szív, még szív, feszít és kienged.  Közben nézel, nézel, nem hiszed. Látod, nézed. Gyönyörű.  Megnyugtat. A fények, a hűvös szellő és a folyó hullámzása. Csak figyeled és van pár pillanat, amikor semmire sem gondolsz. Van egy pillanat, amikor nem vagy kétségbeesve és elkeseredve. A másodperc egy töredékére élvezed a város zenéjét és nem kattog az agyad. Aztán elmúlik a másodperc és egyre hidegebb van. És ott állnál egész éjjel csak azért, hogy éld, éld az a pillanatot, amíg élvezed, hogy üres vagy legbelül. De vége. És most is üres vagy. De ez fáj. Mert ez a semmi valami.És ez a valami boldogtalanná tesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://barbin.blog.hu/api/trackback/id/tr364769330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nő a tükör előtt 2012.03.30. 21:58:00

baszki, soha nem láttalak még ilyennek...
süti beállítások módosítása