Szív, kifúj, szív, még szív, feszít és kienged.  Közben nézel, nézel, nem hiszed. Látod, nézed. Gyönyörű.  Megnyugtat. A fények, a hűvös szellő és a folyó hullámzása. Csak figyeled és van pár pillanat, amikor semmire sem gondolsz. Van egy pillanat, amikor nem vagy kétségbeesve és elkeseredve. A másodperc egy töredékére élvezed a város zenéjét és nem kattog az agyad. Aztán elmúlik a másodperc és egyre hidegebb van. És ott állnál egész éjjel csak azért, hogy éld, éld az a pillanatot, amíg élvezed, hogy üres vagy legbelül. De vége. És most is üres vagy. De ez fáj. Mert ez a semmi valami.És ez a valami boldogtalanná tesz.