Alkotói válságban vagyok, ami a szakdolgozatomat illeti.   Megvan már miden, az elméleti rész. Kész a megfigyeléses rész, kész a kutatás. Csak le kéne írni az eredményeket. De nem tudok nekiállni, nem jön az ihlet, hogy fogjam meg a témát.

Sok mindent szeretnék ide írni, mégsem tudok egy normális bejegyzést  kiszülni...( volt ilyen?!) Úton útfélen mostanában írogatok ide-oda. Mert ez lenyugtat. Nagyon úúútálom ezt az állapotot, amilyen vagyok. Nagyon kattant. Boldogtalan, elégedetlen és kilátástalan. Szerettem volna, ha ez a poszt sem a hisztiről szól. De neszebazdmeg megint itt tartok.
Tudjátok, most jönne az a rész, ha legalább lenne valakim. Hááhá, elbasztam nincs. Lehetne, de nem szeretnék megint valaki olyannal összejönni, hogy csak legyen. Pedig, milliószor megfordult a fejembe, hogy találkozok megint vele, mert jót tesz az egómnak, meg végülis annyira nem is csúnya, meg jól elbeszélgettünk. De nem, nem szabad. Ilyen alapon megint nem ugorhatok be valamibe, főleg, hogy tudjuk milyen balfaszul tudok véget vetni ilyen dolgoknak. Aztán csak megint arra eszmélnék, hááá mééég jobban elhíztam és boldogtalan vagyok.

Inkább nem is piszkítom a virtuális naplómat, megyek írom azt a szart, hogy diplomás munkanélküli lehessek a nyárra!