Szabadon

Nem megy, nem megy...azt ötödik bejegyzésnek esek neki. Nem meg ma...Lehet nem kéne erőltetni. De mégis, mert tudjuk, hogy akkor nem kattogok annyit. Így csak most hányom egymás mellé a szavakat. Annyi mindent kiadnék, de mégsem jön semmi. Azon gondolkoztam tegnap a kocsian hazafelé ( miután végig Republic szólt, tudjátok, hogy nehezen érint) mennyire, mennyire undorító tud lenni az élet. Hogy miért nem lehet velem az a két ember, akiket nagyon szeretnék most.  És most megint törlök, törlök...Leírni sem tudom,  ezt az érzést. Még akkor is, ha kimondva itt vannak a fejembe ezek a mondtatok. Nem tudom. A düh és a szomorúság és egyrészt valami nyugalom érzése keveredik. Düh a világra, a nem létező Istenre. Szomorú, hogy nem lehetek senkinek már  a kislánya/unokája.Hogy anyukám egyedül maradt. Nyugalom, hogy tudom nekik sokkal jobb most!
Mindegy, nem erőltetem tovább ezt, inkább itt van ez a szám.