Tudtátok, hogy a légiirányító központokban, egy emberre ált. 8-10 repcsi jut? És ha épp nem akkora a légiforgalom, akkor lezárnak pár szektort és mindig úgy alakitják, hogy véletlenül se legyen olyan, hogy csak egy-két gépre figyeljen a jómunkás? Mert akkor hajlamos rutinszerűen, kevesebb figyelmet fordítva végezni a kis feladatát. És pont így érzem magam. Most már csak tologatom ide-oda egy két pepecs feladatomat, mert nincs sok...Wie immer... Úgy érzem teljesen leépülök. Nem használom a nyevltudásomat. A németről ne is beszéljünk. Einfach geht nicht egy normális német mondatot összehoznom. Több mint egy éve nem álltam ki emberek elé prezentálni. Pedig, szeretek! Nem csináltam mióta olyan feladatot, ami az agytekervényeimet is megtornáztatja. Az egyetlen aktív agyi aktivitásom, a hétvégente becseszések, amikor selejtezem a gyenge sejteket.
Úgy érzem, csak egy kis gép része vagyok és egyre jobban azonulosulok azzal a géppel. Szimbiózisba élek a többi alakatrésszel és rutinszerűen végzem, azt amit tenni kell. És tudom, hogy ha egy kicsit kopott, kicsit akadozik az alkatrész attól még megy a gép. És mivel egy kis alakatrész vagy, nem biztos, hogy ha nem tökéletesen működsz a nagy motor észreveszi ezt rövidtávon. Vajon meddig lehet tökéletlenül fordulni mindig a tengelyed körül?
Én nem szeretnék egy ilyen géphez tartozni. Szeretnék merni olajozotottan működni és pörögni és úgy érezni, ha leállnék, akkor egy idő után észrevegyék, hogy én is kellek  a működéshez.
Durva lenne most ez az egészet 84-hez hasonlítani, de valahogy mégis ez jut eszembe. Csak a végén ne törjek meg a 101-es szobában.

9 hónap