Teljesen meztelen vagy, pedig fel vagy öltözve és benned van akkor is valamiféle rettegés, félelem. Félsz, mert teljesen magadat adod. Egyre jobban ismer és már alig vannak titkaid. És nem is akarod, hogy az legyen, mert azt akarod, hogy megbízzon benned. Szíved lelked kiteszed, mert nem akarod elrontani. De mellette az egész hihetlen jó érzés. Közben pedig rettegsz. Mert hiába tudod, hogy viszonozva vannak az érzéseid. Lehet néha kicsit sajátos módon kerülnek kifejezésre az érzelmei, de akkor is tudod, hogy ez rossz nem lehet. Mégis van az emberbe egy kis rettegés, hogy egyszer Te lehetsz az, akit elhagynak, mert nem lehetsz elég jó.
Nem kéne pedig gondolkodni ilyenkor, egy percet sem, csak élvezni minden percét. Mégis eszembe jut. Miről is szól ez?! Furcsa, bolondnak tűnhetek, de nem lehet, hogy a boldogság nagy részét az teszi ki, hogy olyanok vagyunk ilyenkor, amilyenek lenni akartunk? Mert bebizonyosodott, hogy tudok olyan lenni, amiről azt hittem, hogy nem vagyok képes. És bármi is legyen, bármeddig is tartson én élvezem nagyon. És pont ígyjó, hogy legyen egy kis félsz még, addig szép az egész:)
- Ps. Nem elbízni magunkat, a hal éhes szokott lenni. -
